STAR BOOM; vigyázz..nagyot durran! {scarlett verzió}

http://users1.ml.mindenkilapja.hu/users/nekoka/uploads/tabla.png

                                                                                  

életrajza

Demi Lovato Texas-ban született, azon belül Dallas-ban, spanyol, ír és olasz vér csörgedezik az ereiben. Két lánytesója, név szerint Dallas, aki szintén színész és énekes, öt évvel idősebb Deminél. Madison, a fél testvére, tíz évvel fiatalabb mint Demi. Édesanyja Dianna Hart, országos felvevő művész volt. Az édesapja Patrick Lovato, Új Mexikóba költözött, miután elvált Diannatól 1994-ben. Sok egészségügyi problémával küzdött, és sajnos ritkán látja Demi-t. Apa és lánya 2008 februárjában négy év kihagyás után újra találkoztak, mikor Demi meglátogatta apját. A Grapevine-Colleyville Independent School District iskolába járt, ahonnan a Cross Timbers Middle Iskolába ment, ahol három éven keresztül énektagozatos osztályba járt. Az Ellen showban bevallotta, hogy hetedikes korában sokat bántották az osztálytársai és egy nap odáig fajult a dolog, hogy hazaérve már magántanuló akart lenni.  Régebben sok metál zenét hallgatott, ami az akkori lelkiállapotának megfelelt, de mostanában már vidámabb zenéket hallgat, amik inspirálják a dalírásban. Demi 6 évesen kezdett el színészkedni, amikor megkapta az első főbb szerepét, Angela-t játszotta a Barney & Friends-ben. Ahogy telt-múlt az idő, Demi elkezdte építeni az énekesi karrierjét, és vendégszerepet kapott a Prison Break-ban, a Split Ends-ben és a Just Jordan-ban. 2007 januárjában megkapott egy főbb szerepet a Disney Channel egyik sorozatában a As the Bell Rings-ben, ahol Charlotte Adams-ot játszotta. Demi szintén főszerepet játszik a Disney Channel Original filmjében a Camp Rock-ban, aminek premierje 2008 június 20.-án volt az USA-ban. Demi énekes dalszövegíró és zenész, és nem utolsó sorban 11 éves kora óta játszik gitáron és zongorán. Jó barátja a Jonas Brothers-nek, akik szintén írtak dalokat Demi debütáló albumára, az USA Today napilap tudósítása szerint. 2008-ban Puerto Ricóban forgatta legújabb filmjét, a Princess Protection Program-et, amiben legjobb barátnőjével, Selena Gomezzel játszik együtt. Persze a zenét sem hanyagolja el, 2008.szeptember 23.-án került a boltokba bemutatkozó albuma a Don't Forget, amit a floridai Miamiban vett fel. Az album készítéséből Jonas-ék is kivették a részüket, 11 szám megírásában segítettek Deminek. 2009 februárjában indult a Disney Channelen Demi sorozata, a Sonny With A Chance. Idén nyáron indult első saját turnéjára Amerikában, előtte július 21-én pedig megjelent második albuma Here We Go Again címmel. Az új lemezen Demi szerint érezhető lesz John Mayer iránti rajongása, valamint Jon McLaughlin és William Beckett munkássága is inspirálta az elkészítésében.

vissza

 
welcomebébi;


" mozzillával a star-boom is tovább él " :D :D

 
kincsesláda;


minden, amit csak el tudsz képzelni! msn ikonok, háttérképek, kedvenc sorozataid letöltése, és még folyamatosan bővül! szóval ne habozz, nézz körbe, mert a paradicsom vár rád! ^^ :)
msn ikonok
háttérképek
sorozatok

 
pletykafészek;

ketten vagyunk! nem szavazunk!


CSERÉT NE KÉRJETEK! 

 
starstruck;





utolsó sor! 12/3 hely!!!
vár: Kiko;

 
a hét videója;
 
funhouse;

vanessa hudgens & beyonce & nicole anderson &

akármennyi hely!! jelentkezhetsz!

 
sztárszámláló;
Indulás: 2009-07-26
 

HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG